"Könyvem a 19. század második és a 20. század első felében Magyarországon élt zsidók mindennapi életének fizikai körülményeit – a külsejüket, lakóhelyüket és kenyérkereső tevékenységüket – mutatja be korabeli fényképek segítségével. A sokféle magyar zsidó sokféle életmódjának bemutatásában igyekeztem a tudományos tárgyilagosság követelményének eleget tenni, de munkám indítéka elsősorban érzelmi jellegű volt. Erről szól a kötet epilógusa.
Szeretek az őseimtől rám maradt kézírásos családi receptgyűjteményekből sütni-főzni. A már többször kipróbált receptek közé tartozik egy datolyatortáé is. Mint az ilyen, kézírásos gyűjteményeknél szokásos, a receptcímek mellett zárójelben ott áll, hogy a gyűjtemény összeállítója kitől kapta a leírást. A datolyatorta receptje melletti Henrik név Bartos Henrikre, anyám nagybátyjára utal. Családi fényképeim egyikén az ő lévai kocsma-vendéglője látható. Miközben ezen a könyvön dolgoztam, gyakran elővettem ezt az 1926-ban készült fényképet, amelyen Henrik bácsi a kisfiát karjában tartva áll a vendéglője előtt. Bár a felvétel igazán békés hangulatot áraszt, rápillantva mégis szinte mindig eszembe jut, hogy több százezer magyar zsidóval, köztük az e könyvben közölt fényképeken látható emberek jelentős részével együtt őt is Auschwitzban ölték meg.
Mély meggyőződésem, hogy a magyar zsidóság többségének brutális elpusztítása – s velük együtt az általuk képviselt életmód eltűnése – nemcsak a zsidók tragédiája, hanem az egész magyar társadalomé. Amikor a könyvemben szereplő, a holokauszt idején meggyilkolt emberekre gondolok, persze gyászolom a hírességeket, de még inkább gyászolom a névtelen szabókat, cipészeket, falusi doktorokat s az olyan embereket, mint Henrik bácsi, anyám Léván élt vendéglős nagybátyja, a mesésen finom datolyatorta receptjének közlője. Az élet szegényebb nélkülük Magyarországon." (from the book description)
Resources.tabstitle.details
Resources.tabstitle.subjects
details.fullDetails.local_number
2024-0178F
details.fullDetails.author
Koerner, Andras
details.fullDetails.publication_place
Budapest
details.fullDetails.publisher
Corvina
details.fullDetails.year
2013
details.fullDetails.pages
229 pages
details.fullDetails.collation
illustrations, map, facsimiles, portraits
details.fullDetails.series
Mindennapi tortenelem
details.fullDetails.language
Hungarian
details.fullDetails.ISBN
9789631361667
details.fullDetails.bibliographical_note
Includes bibliographical references (pages 223-225) and index of names